Néhány napja töprengek, hogy mit is írhatnék ennyi idő elteltével, hogyan kezdjem el a bejegyzés megírását. Idestova egy éve, hogy nem írtam a blogra és nem töltöttem fel fényképeket.
Nagyon sok minden történt ez alatt az év alatt...az éltem/életünk fenekestül felfordult, egészen más mederbe terelődött. De nagyon bizakodóak voltunk és talán túl naívan vetettük bele magunkat az új helyzetbe. Csíkszeredába költöztünk, mindent feladtunk, ami itthon az évek során kialakult. A saját bőrömön tapasztalhattam, amit okosabb emberek mondtak már, hogy egyedül a változás biztos az életünkben. Hamarosan rá kellett döbbennünk, hogy az amibe belevágtunk, nem az, aminek hittük és a legjobb, amit tehetünk, hogy csomagolunk és hazajövünk Székelyudvarhelyre, aztán mindent újra felépítgetünk.
Ezek a körülmények és friss tapasztalatok sarkalltak arra, hogy belevágjak abba, mit évek óta halogatok bátortalanság, önbizalomhiány és az újtól való félelem miatt.
Elhatároztam, hogy "nyilvánosan" is fotózni kezdek, nem csak a család és barátok számára. A manapság annyira közkedvelt Facebook-on készítettem egy oldalt, ahol meg lehet tekinteni a munkáim gyümölcsét. (Iordache-Melinda-Photography)
A sors úgy hozta, hogy egy kedves ismerősöm hiánypótló vállalkozásba kezdett és elindította az erdelyilovas.ro lovas portált. Megkérdezte, hogy volna-e kedvem a portálnak fotózni. Mivel lóbolond is vagyok, ideálisnak tűnt a felkérés, mert két olyan dolog találkozik ebben a munkában, amit külön-külön is nagyon szeretek. A lovas események fotózása olyan élményt nyújt minden alkalommal, amit nehéz lenne szavakkal leírni. Annak ellenére, hogy sokszor fárasztó, mégis feltölt lelkileg, jókedvre derít, izgalmakat rejt, gyönyörködtet.
Terveim szerint ezután itt a blogon is megosztom a fényképeket, nem csak a Facebook oldalon, annyi különbséggel, hogy beszámolót is fűzök majd hozzájuk...mint régen.
Köszönöm azoknak, akik biztattak és biztatnak, akik olvassák a blogot és nézegetik a képeket, akik felkérnek egy-egy munkára és ezzel segítenek fejlődni!
 |
| fotó: Lukács Lehel |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése